Történet

Ma Magyarországon tizenötezer gyermek él nevelőszülőknél. De ennél sokkal többen vannak, akik a mélyszegénység miatt társadalmunk perifériájára szorultak. Hogyan lehet esélye egy kirekesztettségben élő gyermeknek egészségesen felnőni, majd teljes életet élni? Kinek a felelőssége, hogy lehetőséget, figyelmet és bátorítást kapjanak azok a gyermekek, akinek ez nem adatik meg?

A Magyarországi Református Egyház gondozásában létrejött Bárka tábor évente több ezer, periférián élő gyermeknek ad az ingyenes táborozás lehetőségén túl esélyt és figyelmet. Az együtt töltött idő során az elfogadás, a fejlesztés és a pozitív megerősítés eszközeivel olyan szeretetteljes közeg kialakítása a cél, melyben társadalmi szempontból nélkülözhetetlen kompetenciákat szerezhetnek meg a gyermekek.

Péter - filmünk főszereplője - állami gondozott volt. Megszámlálhatatlan kudarcélmény, majd az ezekből fakadó nehézségek után ma már egy kelet-magyarországi faluban, szeretetben él, nevelőszülőknél.

Évek óta visszatérő táborozóként, “matrózként” látogatója a Bárkát. Jövőre már a tábor egyik munkatársaként tér vissza. Péternek esély és lehetőség volt a Bárka arra, hogy felelősséget vállaljon és ezáltal megtanuljon tenni másokért, gondoskodjon másokról.

A shoeshine.hu rövidfilmet készíthetett a Bárka projekt egyedülálló munkájáról, lelkiségéről. A tábor jövője most a mi kezünkben van. Közösségi finanszírozás révén, összefogásunk által a Bárka projekt élni tud 2022 után is.

Bízunk benne, hogy filmünk által a Bárka projekt sok gyermeknek nyújt otthont és segítséget a jövőben is.


A film

Stábunk célja a film elkészítése során az volt, hogy személyes találkozások és közösségi élmények révén, őszinte és hiteles képet alkossunk erről a hiánypótló munkásságról, a fiatalok finom, de rendkívül izgalmas formálódásáról.

A forgatás során valódi és nyitott karaktereket kerestünk. Olyan gyerekeket, akiknek történetét kísérve részletesebb és őszintébb képet kaphatunk a Bárka misszió esszenciájáról és értékeiről. Így ismerhettük meg Lakatos Pétert, aki idővel filmünk főszereplőjévé vált. Stábunk több turnust meglátogatva kísérte az ország minden pontjáról érkező tábori közösség mindennapjait.

Rövidfilmünk segítséget kíván nyújtani abban, hogy minél többen megismerhessék a Bárka tábor társadalmi szerepvállalását, a szervezők munkájának gyümölcseit, hogy mindannyiunk támogatása révén ez a hiánypótló misszió még sok éven át fennmaradhasson.

Annak érdekében, hogy Bárka történetét minél többen megismerhessék 2021. szeptember 25-én 20.00 órától egy fimbemutatóval egybekötött online támogatói estet tartottunk!

Mi a Bárka tábor?

A Bárka táborban évente több mint 1500 gyermek táborozik, ingyen. Különböző társadalmi státuszú családokból jönnek, de közös értékrendjük a református lelkiség. Köztük nagyon sok olyan gyermek is érkezik, aki a szegénység, megkülönböztetés, bántalmazás, vagy egyéb krízishelyzet miatt jelentős hátrányt szenved mindennapjaiban.

A Bárka egy olyan összetartó közösség, melynek mindannyian részesei lehetnek. Ahol szeretettel veszik körül őket, ahol megismerhetik az emberi együttélés dinamikáit és ahol a táborozók később segítőként térhetek vissza. Lakatos Péter, filmünk főszereplőjének szavaival élve azért, hogy „olyan gyerekekkel foglalkozhassanak, akikkel senki nem foglalkozik”. Célunk a kölcsönös érzékenyítés, a gyermekek szemléletének tágítása, a sokféle látásmód békés kölcsönhatásba rendezése, „az egy hajóban – egy Bárkában – evezünk” érzésének átélése a sok közösségi élmény által. Így a felnövekvő nemzedékekben tudatossá válhat, hogy amint a cél közös, úgy az oda vezető útnak is annak kell lennie, nem lehet egymástól elszigetelt világokban élni.

Ez a tábor megmutatja a gyerekeknek, hogy ami idegen, az nyitottsággal és kölcsönös erőfeszítéssel megismerhető. Ez a tábor nem a nehézségekről, a kudarcokról szól, sokkal inkább arról, hogy a hétköznapokba visszatérve hogyan lehet biztonságot találni egy bizonytalan világban, hogy minden gyermek értékes és szerethető. Ha akár csak egyetlen dolgot megtapasztaltak ezek közül a nálunk töltött öt nap alatt, már megérte!

Hiszünk abban, hogy a nehézsorsú gyermekeknek is adható jövő, adható remény. Hiszünk abban, hogy ha egy gyermek megkapja a megfelelő figyelmet, támogatást és bátorítást, visszanyerheti az önmagába és a felnőttekbe vetett bizalmát.

Mi hiszünk ezekben a gyermekekben!